Stílusikon - Alfred Comte d’Orsay - az utolsó dendi.

Ebben a viharos időszakban jött világra Alfred, aki az Első Császárság gyönyörű és elbűvölő Párizsában nőtt fel. Mindez hirtelen ért véget Napóleon katasztrofális oroszországi hadjárata után, amely a császár végleges bukásához, száműzetéséhez és XVI. Lajos visszatéréséhez vezetett, aki addig Angliában élt. Különös egybeesés, hogy egy bizonyos londoni bankár, Thomas Skottowe, ebben az időszakban nagy segítséget nyújtott Lajos királynak, aki hálából bárói címet adományozott neki visszatérésekor.

Bár Alfred d’Orsay szívében Bonapartista maradt, 1821-ben hadnagyként csatlakozott a visszaállított Bourbon uralkodó, XVIII. Lajos testőrségéhez.

Amatőr művész, szobrász és divatember lévén d’Orsay úttörője lett egy új, lendületesebb öltözködési és életstílusnak. Modern, de nem unalmas: úgy öltözködött és élt, ahogy kedve tartotta, színekkel és textúrákkal kísérletezve, gyakran pompás hatásokat elérve. Hatása saját és jövő generációira is kiterjedt, megalapozva azt, amit ma is kontinentális stílusként ismerünk. Ahogy Alice Cicolini tökéletesen megfogalmazta: „Brummell-lel ellentétben d’Orsay dandyizmusa nem társadalmi hatalomra való törekvés volt, hanem a személyes kiteljesedés keresése. Már születése révén hatalommal bírván, d’Orsay öröksége a dandyizmus divatossá tétele volt, és az eredeti ‘pillangó dandy’ néven vált ismertté. Brummell szigorúsága pedig hiányzott belőle; a francia képzelet már összekapcsolta a dandyizmust az angol romantikával, ahogy azt d’Orsay érzékibb, pazarabb és luxusabb öltözködési megközelítése is mutatta.”

Alfred katonai pályafutása korai szakaszában, 1821-ben utazott először Londonba, amikor XVIII. Lajos kíséretének tagjaként részt vett IV. György extravagáns koronázásán. A regency kori London pezsgő, szinte dekadens város volt, ahol a fiatal Alfred otthonosan érezhette magát. Látogatása során találkozott a rendkívül gazdag Blessington lorddal és ladyvel, és barátságuk gyorsan intimebb viszonnyá alakult, mind a gróf, mind a grófné beleszeretett d’Orsay bájába. A kortársak megjegyzéseket tettek a fiatalember nőies viselkedésére, de semmilyen bizonyíték nem maradt fenn arra, hogy bármelyik Blessingtonnal romantikus kapcsolata lett volna. A következő évben a pár meglátogatta d’Orsay-t, amikor Valence-ben állomásozott, és meghívták, hogy kísérje el őket egy itáliai körútra. Lord Blessington lelkes műgyűjtő volt, és úgy tűnik, a fiatal Alfredet is megfogta a gyűjtés szenvedélye. Lemondott tisztségéről, és mindannyian elindultak Itáliába. 1823 tavaszán Alfred Genovába érkezett, ahol találkozott Byron költővel, aki szintén a ligur fővárosban tartózkodott. Alfred egyértelműen mély benyomást tett Byronra, aki maga is bohém dandy volt, és aki ebben az időszakban többször említi őt naplójában. Alfred még Byron portréját is megrajzolta, bizonyítva tehetségét a portrékészítés terén.

Részletes külső megjelenése óriási hatással volt kortársaira. Az idő uralkodó puritán stílusával ellentétben d’Orsay imádta a színeket és a fodrokat. Kabátját hátradobva viselte, hogy láthatóvá tegye a 1830-as és 40-es évek divatja szerint a több rétegű, luxus mellényeket, amelyeket aranyláncok díszítettek, és az egész öltözetet egy elegáns selyem nyakkendő koronázta meg. Magas, jóképű férfi volt, aki mindenhol mély benyomást keltett. Szoros nadrágokat hordott, és illata – általában jázmin – már jóval megérkezése előtt jelezte jelenlétét. Olyan időben, amikor még nem létezett a „shopaholic” kifejezés, kétségtelenül az volt: naponta hat pár kesztyűt fogyasztott el! Kiváló híresség volt, akinek hatása az 1830-as és 40-es évek divatjára messzemenően és tartósan érződött.