Míg a férfidivat sokkal lazábbá vált az elmúlt években azért akadnak még alkalmak, amikor a nyakkendő alapkövetelmény és megadja az öltözetnek azt az kis extra kifinomultságot és fényűzést, amitől különlegessé válik. Formális alkalmak, mint például esküvők, üzleti találkozók és különleges fogadások gyakran megkívánják egy jól megválasztott nyakkendő időtlen eleganciáját. Egy állásinterjú vagy szakmai előadás mind olyan alkalom, amikor a nyakkendő komolyságot kölcsönöz viselőjének és megmutatja a részletekre is kiterjedő figyelmét. Mindazonáltal a nyakkendő nem csak formalitás, de stílusos kiegészítő is, amely eredetiséget kölcsönöz a lazán elegáns öltözéknek, vagy hatást kelt egy társasági összejövetelen. Tehát akár különleges ünnepről, akár szakmai alkalomról van szó, rengeteg lehetőség adódik, hogy kihasználjuk egy gondosan kiválasztott, jól megkötött nyakkendő klasszikus báját.
A nyakkendő eredetéhez vissza kell nyúlnunk a 17. századba. 1618 és 1648 között dúlt a harmincéves háború és a franciák horvát zsoldosokat béreltek fel, hogy harcoljanak az oldalukon. Ezek a zsoldosok az egyenruhájuk részeként nyakkendőt hordtak, ami összezárva tartotta a zubbonyukat. Ahogy a háború a végéhez közeledett, szolgálataik iránti tiszteletből egy pár horvát zsoldost bemutattak XIV Lajos királynak. Annyira megtetszett neki ez az új stílusú nyakdísz, hogy nem csak ő maga kezdte el viselni, de beemelte a királyi összejövetelek hivatalos kötelező viseletébe. A modern nyakkendő ezen korai előfutárát a horvátok (Hravats) után “La cravate”-nak nevezte el. Franciaország már akkor is diktálta az európai divatot és ez az új kiegészítő gyorsan népszerűvé vált az egész kontinensen.
Haladjunk tovább a 18.század második felére és a “stock” nevű katonai ruhadarabra, melyet a divatos londoni urak is elkezdtek viselni ebben az időben! A “stock” eredetileg egy szoros, bőr nyakmerevítő, melynek kettős funkciója volt: a katonai méltóság megőrzése, illetve a nyak védelme egy esetleges kardvágás ellen. Beau Brummell emelte a “stock”-ot divatcikké- a stílus megkérdőjelezhetetlen döntőbírájaként és a régensherceg barátjaként egy, a korábbiaknál kevésbé túlzó öltözködési stílus úttörője volt, amely az úriember ruháinak minőségére, szabására és kivitelezésére helyezte a hangsúlyt a rikító színek és a make-up helyett, amit ekkoriban még viseltek a férfiak. A legfinomabb lenből készült “stock”-ot használt, amit a nyaka köré tekert és tökéletes csomóba kötött az álla alatt.
A 19. század előrehaladtával az ipari forradalom is lendületet vett. Miközben az emberek életének minden aspektusa megváltozott, a textilgyártás gépesítése is valóban hihetetlen fordulatot vett. Olyan termékek, melyek azelőtt megfizethetetlenül drágák voltak, tömegek számára váltak elérhetővé és változatosságban is felülmúlták a korábbi textileket.
A modern nyakkendő fejlődésének következő állomása az Ascot névhez köthető, ami a Winsorhoz közel található királyi lóversenypálya neve is. Míg ez az új stílus az 1800-as évek közepén kezdődött, máig ez az elfogadott nyakkendőtípus ezen a tekintélyes, királyi eseményen- a zsakett öltözéket egészíti ki és cilindert hordanak hozzá. Ugyanebben az időszakban kezdett elterjedni és népszerűvé válni a csokornyakkendő a tudósok és sebészek körében, majd furcsamód az estélyi öltözék részeként kezdték el viselni fehér színben a formális estélyi öltözékhez és később feketében a kevéssé formális szmokinghoz.
A mai modern nyakkendőt Jesse Langford kezdte el gyártani 1922-ben, New Yorkban. Szabadalmaztatott egy új szabásmódot, ami abban állt, hogy az anyagot ferde szálirányban szabják és három részből állítják össze, hogy strapabíróbb legyen és jobb csomót lehessen belőle kötni. Hamarosan majdnem minden nyakkendő így készült és ez máig így is maradt. Azóta különböző szélességben és formában tűntek fel a nyakkendők, mint ahogy a belső vászon merevítésük is változott, attól függően, hogy a teltebb vagy keskenyebb csomó kötése volt éppen divatos, de az alapvető felépítésük ugyanaz maradt.
A csomó
Az új, Langford nyakkendőnek rengeteg megkötési módja alakult ki, ebből ma a három legelterjedtebb a Négylovas hintó, a Windsor és a fél-Windsor.
A “négylovas hintó” a legegyszerűbb, kompakt csomó, ami “iskolásfiú” néven is ismert; jól mutat a félig szétterülő vagy zártabb gallérral. Egyszerű konstrukciója miatt hajlamos az enyhe aszimmetriára.
A “Windsor” lenyűgöző, háromszögletű csomó, ami szétterülő gallérhoz illik. Ez a feltűnően stílusos csomózási mód, amely neves alkalmakhoz illik, a windsori hercegről kapta a nevét. Komplexebb csomózásával gyönyörű, szimmetrikus csomót hozhatunk létre.
A “fél-Windsor” a “Windsor” egyszerűbb változata. Kisebb térfogatával egy apróbb, diszkrétebb csomó, ami viszont nem elhanyagolható módon megőrzi szimmetrikus formáját. Szétterülő vagy félig szétterülő gallérokkal mutat jól, és nagyon elegáns, a “Windsor” túlzó mérete nélkül.
Az anyagok
Míg a legkülönbözőbb anyagokból készítenek nyakkendőket -lenből, pamutból, gyapjúból, alpaka-gyapjúból és kasmírból is, mindig is a selyem volt a legértékesebb. Csodálatos a fogása, rendkívül strapabíró, míg kiválóan festhető és nyomható. Festésével élénk és tartós színeket lehet elérni.
Az anyagszerkezet tekintetében három csoportról beszélhetünk: szőtt anyagok, amelyeknél a fonalat festik, majd szövik egy meghatározott mintába. A nyomott anyagoknál az alap szövetre -majdnem mindig selyem- és gumi arabikára szitanyomással mintát nyomnak. A kötött anyagok esetében pedig a megfestett cérnából fonalat fonnak, amiből aztán (kötőtűvel) kötött nyakkendő készül.
Az első, szőtt anyagtípus a legösszetettebb, és sokak szerint a legmagasabb szintű, mivel ezzel érhetők el a legkomplexebb minták.
Különböző textilközpontok különböző típusú szőtt anyagokat fejlesztettek ki. Macclesfield apró, geometrikus formákra specializálódott eredetileg szürkében, feketében és fehérben. A Spitalfields a Macclesfield-mintához hasonló stílus, amely máig népszerű. Ez London városának azonos nevű városrészéből ered, ahova a francia hugenották hozták magukkal selyemszövő szaktudásukat, amikor a 17. században ide települtek. Ezek a minták a kissé nagyobb, és elegánsabb elemeikről ismerhetőek fel, és akár négy szín is megjelenhet bennük. Mivel ez a technika rendkívül sokoldalú, a nyakkendő anyaggyártás fő tartóoszlopává vált és ma már a világ legkülönbözőbb pontjain gyártják.
A Grenadine egy klasszikus selyem anyag, amelynek szövési technikája Olaszországból ered. Olyan a textúrája, mint a gauze anyagé és kétféle struktúrája létezik: garza grossa és garza fina. A garza grossa hangsúlyosabb textúrájú és sportosabb érzetet kelt, míg a garza fina felülete finomabb és ezért elegánsabb. A grenadine nyakkendők lehetnek egyszínűek, csíkosak vagy akár pöttyösek és a férfidivat sok ikonjának esett erre a választása.
Az egyszerű grenadine mellett még van pár másik szövéstípus, amelyet egyszínű nyakkendők anyagául használunk. A faille a maga bordázott textúrájával gyakori estélyi öltözék nyakkendőjeként és csokornyakkendőként. A szatént is gyakran használják estélyi nyakkendőnek, az estélyi zakó hajtókájával harmonizálva. A szatén azonban számtalan színben megjelenik nyakkendőként és merész kinyilatkoztatásként használhatjuk, ha hatást szeretnénk kelteni. A különböző méretű halszálka mintájú szövés egyszínű és két árnyalatú verzióban is népszerű. Egy másik érdekesség az egyszínű nyakkendővel kapcsolatban, hogy teljesen más megjelenést kölcsönöz viselőjének attól függően, hogy milyen anyagrostból szőtték. A kifinomult selyem nyújtja a legfényesebb, legelegánsabb megjelenést. A nyers, shantung selyem a tökéletesen sportos, ám kifinomult nyakkendő alapanyaga. A gyapjú, a gyapjú/selyem, len, len/selyem és -el ne felejtsük- a kasmír illetve kasmír/selyem kevert anyagoknak mind megvan a saját jellegzetes karaktere, ami átitatja a nyakkendőt egy olyanfajta kifinomultsággal, amely a hozzáértők számára felér egy szabászati nyilatkozattal.
A legtöbb, merészen csíkos nyakkendőt “regimental”-nak, ezredbelinek nevezik. Ahogy a neve is sugallja, eredetileg az ezred színeit használva alkották meg és csak a meghatározott ezred tagjai vagy egykori tagjai viselhették. Hasonló módon egyetemeknek, sport kluboknak, főiskoláknak és állami iskoláknak is megvan a saját, egyéni szín- és csík kombinációja. Ezek gyakran a sportcsapatuk mezének színeiből vagy csíkos szalagjaiból fejlődtek ki. Az evezősök szalagjain, a rögbi pólókon és a krikett-játékosok pulóverén használt csíkok gyorsan a társadalmi státusz jelképévé váltak, és ez máig így van. Az időtlen eleganciát sugalló megjelenést sok divattervező magáévá tette (ennek híres példája Ralph Lauren), és mostanra elengedhetetlen része sok férfiruha kollekciónak.
A kockás vagy skót kockás nyakkendőknek is megvan a maga szegmense a történelmi eredetű nyakkendők terén. Ezek általában szövött anyagból készülnek, néha nyomott mintásak. Skót eredetük végett eredetileg gyapjúból készültek és a mintájuk gyakran egy meghatározott klánra vagy birtokra utalt. Lassan a mintákat dzsentrifikálták és a városi léthez jobban illő, selyem változatokat hoztak létre. Ez nagyobb színkontrasztokat tett lehetővé és a kockás nyakkendő olyan három dimenziós karaktert nyert, amely a megfelelő inggel és zakóval kombinálva igen dinamikus megjelenést kölcsönöz viselőjének.
Végül, beszéljünk a mintákról!
A múltban a nyomott minták mindig a finom, szövött minták olcsóbb alternatívái voltak és csak az 1920-as évek elején jelent meg először sálakon a gumi arabikára nyomott minta. 1907-ig, a kereskedelmileg praktikus szitanyomás feltalálásáig a legtöbb anyagot Európában bonyolult fa nyomóblokkokkal nyomták, külön blokkot használva minden színhez.
Az első világháború után azok, akik elég tehetősek voltak, egyre több időt töltöttek nyaralással a tengernél vagy üdülőhelyeken, ahol sporttevékenységeket is élvezhettek. Ez igényt teremtett az üdülőruhákra és az ezeket az új, stílusos együtteseket jól kiegészítő könnyed kiegészítőkre.
Charvet, a híres párizsi ingkészítő egy sor forradalmian vidám, élénk nyomott mintás nyakkendőt alkotott, ami nem csak megragadta a frivol hangulatot, de egy pár erős színt is hozzáadott a tiszta fehér nyári öltönyhöz, ami olyan népszerűvé vált addigra.
Ugyanekkor elkezdődött a jazz korszak és a színek nagyon divatossá váltak. Charvet merész, kifinomult kreációi után csak az 1950-es években, Emilio Puccival vált a nyomott mintás nyakkendő újra a figyelem középpontjává.
A nyomási technika hatalmas szabadságot enged a minták létrehozásának terén, legyen szó egyszerű pöttyökről, komplex paisley mintáról, állatos vagy sport témájúakról, csak a tervező képzelete és a vésnök és a nyomó képességei szabnak határokat.
A kivételesen finom és komplex dizájnok egyik mestere az Hermès. Franciaországban gyártott termékei valódi műalkotások a nyomás pontossága és a színkombinációk tekintetében.
Az észak-olasz Como valószínűleg a kiváló minőségű selyemgyártás és selyemnyomás legnagyobb központja Európában. Több, a műértők közt híres nyakkendőgyártó cég -köztük Marinella (Nápolyból), Petronius 1926 (Milánóból), Drake’s (Londonból), Georgina von Etzdorf (Londonból) és egy sereg rendkívüli textiltervező nyomatja a nyakkendő-anyagait Comóban.
A textilnyomás legújabb forradalma a digitális nyomás megjelenése volt. Ez új lehetőségeknek nyitott utat és -rendkívül fontos módon- csökkentette a selyemszűrőkbe és nyomóhengerekbe való befektetés igényét, melyek egyébként színenként szükségesek a nyomási folyamathoz. Ez következésképp csökkentette a termelési minimum mennyiséget, ami több minta létrehozását tette lehetővé.
Bármi is a preferenciája, minden említett kategóriából legalább egy nyakkendő helyet kell, hogy kapjon egy úriember nyakkendő kollekciójában. Mindegyiknek jellegzetes stílusa van és használhatjuk őket arra, hogy az egyén személyes ízlését és kifinomultságát kommunikáljuk vele. Bármit is szeretne kifejezni, egy gondosan kiválasztott nyakkendő merészen vagy finoman, de sokat mond.
