A tweed egy olyan alapvető, brit ruhadarab, ami árasztja magából a vidéki arisztokrácia hangulatát – gondoljunk csak a Downtown Abbey-re. Nos igen, de mit tud a tweed ezen túl? Honnan származik és mivel sikerült megőriznie helyét a brit stílusban és divatban az elmúlt évtizedekben? Ezeknek a rejtélyes kérdéseknek megválaszolásához a Londonban képzett szabóhoz, Simon Skottowe-hoz fordultunk segítségért.
A legendék szerint eredetileg tweel volt az anyag neve és egy londoni szövetkereskedő hibája miatt nevezik ezt az ősi anyagod tweednek. Tweed a neve Skócia egyik leghíresebb folyójának, a félreértés innen adódott. Ezen anyagok legnemesebbikei a mai napig is a Tweed-folyó térségében készülnek. A folyóban található speciális ásványi anyagok és a nagyon puha víz ideálissá teszik a kiváló minőségű textília készítésére.
A kezdetekben vidéki használatra gyártották a pásztorok és mezőgazdasági munkások számára, mivel tulajdonságainak köszönhetően ideális a szabadban végezendő tevékenységekhez. Nehezen kopik, taszítja a vizet és kiválóan szigetel. A különböző régiókban készült tweed minősége nagyban függ a helyi éghajlattól, ugyanis ez jelentős mértékben befolyásolja az anyag milyenségét. Ennél fogva a Harris tweed, ami a szeles külső Hebridákról származik durvább anyag, mint az enyhébb időjárású régiókból származóak, amik sokkal lágyabbak. A modern tweedeket gyakran kombinálják kasmírral és más, finom anyagokkal, ami fényűző hatást kölcsönöz neki.
A Tweed lefontosabb jellemzője, hogy a gyapjút először befestik és megszárítják és csak utána keverik és egyesítik a különböző árnyalatokat és készítik el a fonalat. Mikor később ezeket a szálakat összefonják, az eljárás sokféle árnyalatú szövetet eredményez. A legklasszikusabb tweedek, legyen az sima, twill avagy halszálkás, mind a skót vidéki élet természetes színeire emlékeztetnek.
A tweedszövet népszerűsége a 19. század közepén kezdődött. Albert herceg 1848-ban megvette a Balmoral birtokot és Viktória királynő beleszeretett Skóciába. Hirtelen minden, ami skót divatossá vált. Következésképpen „lépést tartani a divattal” skót ingatlanok birtoklását jelentette és a pénz szűkében levő földesurak eladták följeiket a gazdag angol arisztokratáknak. Az ősidőktől kezdve a skót klánok és családok saját skót mintás viseletüket hordták, ez azonban tilos volt az angol betolakodók számára. A helyi kultúra utánzása érdekében a tweedet úgy hozták létre, hogy azt kizárólag az adott birtok tulajdonosa, vadőre és személyzetet viselhesse. A Glen Feshieből származó Balfour kisasszony tervezte meg az első változatot, hozzáadva a piros színt a fekete-fehér shepherds kockákhoz, ezzel megkülönböztetve saját személyzetét a helyiektől. A ma jelenlevő hatalmás választék a tweed minták területén a birtokonként külön készített tweedeknek köszönhetőn, melyek közül a legtöbb mára már bárki számára elérhető és nem tartozik egy kifejezett tulajdonhoz sem.
A Tweed megtévesztően trükkös, ha a szabásra kerül a sor. A zakók könnyen elveszítik alakjukat és zsákszerű hatást keltenek. Szerencsére a Savile Row szakértői megoldást találtak erre a problémára is. A szabó szándékosan kicsit túlformálja a zakót készítés közben ezzel ellensúlyozva az anyag ellazulását viselés közben. Ezen kívül a stabilitást szolgáló belső részeket is beleépítenek az alak megőrzése érdekében.
Én, személy szerint, a kockás tweedet szeretem, a kicsitől a hatalmasig és színesig. Legyen szó háromrészes vadászruházatról, élénk városi zakóról, vagy nehéz téli kabátról, a kihívás, hogy összeillesszük a kockákat, miközben gyönyörű formát hozunk létre, valóban kielégítő.
Még 200 év után is, mióta a brit felsőosztály elsajátította, a Tweed megőrizte arisztokrata báját. Habár a tweed néha visszatér, soha nem megy ki igazán a divatból és szoros kapcsolat fűzi a stílusos múlthoz.
Amint azt a Diplomacy and Trade magazinban is láthatjuk.
A tweed zakó nagyszerűen párosítható elegáns nadrágokkal. Például ezzel a gyönyörű flanel-gyapjú nadrággal is.
